2023. nov. 10.

2015-től mindannyiunk élete megváltozott. Akkor ugyanis történt valami a világban, úgy is mondhatjuk, egy kataklizma, amely alapvetően megváltoztatta Magyarország Európában betöltött szerepét. A már nyolc éve elkezdődött, és főleg Európában hihetetlen mértéket öltő migrációs és menekültválságra nagyon rövid idő alatt, nagyon sok határozatot kellett hozniuk az európai döntéshozóknak, köztük a magyar kormánynak. A hirtelen kialakuló krízisnek olyan biztonságpolitikai vetületei támadtak, amelyekre különböző szerveknek más és más reakciókat kellett kitalálniuk. Menedékjogi, büntetőjogi, rendészeti, határőrizeti, határrendészeti vagy éppen katonai aspektusokat kellett összeegyeztetni. Ennyi idő távlatából talán már vehetjük a bátorságot ahhoz, hogy kiértékeljük az akkori, feszült helyzet szülte válaszokat.

Születtek jó döntések és bizony rosszak is. Talán vitán felül minden európai uniós tagállam döntéshozójára igaz, hogy a saját nemzetének az érdekében igyekezett cselekedni, és az is igaz, hogy közösen elfogadott közösségi megoldás az EU-ban nem állt rendelkezésre, mint ahogy sajnos most sincs ilyen. Alapvetően két álláspont ütközött akkor. Az egyik szerint az Európába vágyó tömegek háború vagy valamilyen faji, netán vallási üldöztetés elől menekültek ide, és az uniós tagállamoknak humanitárius szempontból kötelességük válogatás nélkül befogadni őket. Természetesen a megjelenő tömegek szaktudásában és munkaerejében rejlő gazdasági haszon lehetősége is nagyon erős érv volt azokban az országokban, amelyek vakon a migránsok korlátlan beengedése mellett kampányoltak.

A másik álláspont azt mondta, hogy a migránsok túlnyomó többsége gazdasági indíttatásból, a jobb élet és a bőséges szociális juttatások reményében kelt útra, és a válogatás nélküli belépésük óriási kockázatot jelent, mert így terroristák is Európába jutnak. Ráadásul hosszú távon olyan néptömegek jelenhetnek meg nálunk, amelyek egy teljesen idegen kultúrát, idegen szokásokat hoznak magukkal, és a keresztény európai gyökereken nyugvó társadalmakba nem tudnak és sok esetben nem is akarnak majd beilleszkedni. Az ezt az irányt képviselő országok azt mondták, hogy a beléptetés csak rendezett módon, a határátlépésre és a tartózkodásra vonatkozó jogszabályok betartásával és megfelelő vizsgálatot követően kerülhet sor. A tömeges átszökések és az óriási méreteket öltött embercsempészet, egyszóval az illegális migráció megakadályozása érdekében pedig a veszélyeztetett határszakaszokra kerítést kell építeni.

Magyarország volt az egyetlen ország, amely a kezdetektől fogva kijelentette: nem szabad ellenőrizetlenül beengednünk az idegen tömegeket. A baloldali média és a globalista politikai törekvéseket kiszolgáló kormányok rögtön össztüzet zúdítottak hazánkra. Mi voltunk akkor az egyedüli ország, amely fel merte emelni a szavát, és jelezte, hogy ez a terrorveszély és a kulturális hatások miatt nagyon kockázatos.

Az elmúlt években mi felépítettük a kerítést, és megóvtuk Magyarországot attól, hogy rajtunk keresztül vonuljanak át a Nyugat-Euró­pába tartó illegális migránsok. Azóta több nyugati nagyvárosban súlyos terrortámadásokra, zavargásra, és egyértelműen migránsokhoz köthető bűncselekményekre került sor. Mégis, ki gondolta volna, de az azóta csak sokkal jobban elmérgesedő helyzetben a brüsszeli döntéshozók nemhogy felismerték volna ezt, inkább gátolják a felismerést, sőt mintha kifejezetten támogatnák azt, hogy az embercsempészek most már bűnözői csoportok tagjaként, felfegyverkezve próbálnak meg minél több illegális határsértőt bejuttatni az Európai Unió területére. Főleg olyanokat, akik nem nézik jó szemmel, ha nem az ő vallásukat gyakorolja más ember.


Pedig az is kiderült azóta, hogy a gazdasági számítások sem jöttek be, hiszen a migránsok jelentős része iskolázatlan, dolgozni és tanulni nem akar, esze ágában sincs integrálódni a befogadó társadalomba, tehát terhet jelent a befogadó ország költségvetésére nézve. Természetesen Brüsszel válasza erre az volt, hogy a már Európába érkezett migránsokat – ha már gazdasági hasznot náluk nem hajtanak – kvóták alapján osszuk szét minden tagállam között. A magyar kormány erre azt mondta, hogy nem. Magyarország nem felelős a kialakult helyzet miatt, sőt a helyzetet a mi tiltakozásunk ellenére alakította így a Nyugat, a magyar embereknek ez nem érdeke, mi nem leszünk bevándorlóország.

Az EU és az eddig bennünket dölyfösen lenéző, úton-útfélen támadó politikusokat az Izraelt ért támadás hideg zuhanyként érte, és a migránsokkal kapcsolatos veszélyekkel kellett szembesítenie. Túl kevés idő telt még el a támadás óta ahhoz, hogy egy pálfordulást lássunk a részükről. Nem fogják egyhamar beismerni, hogy Magyarországnak végig igaza volt, és a velünk szembeni, jogállamiságot érintő kritikákkal ellentétben nem fogják teli torokból hangoztatni, hogy hiba volt az illegális migránsok előtt az ajtókat tágra nyitni. Azt sem fogják beismerni, de valakinek ki kell mondania, hogy az Izrael elleni, az izraeli nép elleni támadás olyan terroristák műve, akik valószínűleg már nagy számban jelen vannak Európa nagyvárosaiban is.

Minden épeszű és jóérzésű embernek a leghatározottabban el kell ítélnie azt a bestiális támadást, amelyben eddig rengeteg ártatlan vesztette életét. Akik gyermekeket mészárolnak le, lányokat és asszonyokat becstelenítenek meg, ártatlanok mögé bújnak, és álmukban támadnak katonákra, azok nem szabadságharcosok, nem hősök, de még katonák sem, hanem terroristák, gyilkosok, bűnözők, akiket cselekedeteik szerint kell megítélni. Izraelnek joga van megvédenie magát. Ha a terrornak szabad utat engedünk, a szörnyűségek lehet, hogy legközelebb Európában történnek meg.

Valószínűleg sokan már nem is emlékeznek rá, de 2012-ben az Európai Uniót mint közösséget Nobel-békedíjjal tüntették ki. Azt az Európai Uniót, amely leginkább háborús forgatókönyveket ír, minthogy béketervet készítene. Jómagam ma is kiállok azért, hogy a mai Európai Unió méltatlanná vált a Nobel-békedíjra. Ezért is kértem korábban, sőt felszólítom az Európai Uniót, adja vissza a Nobel-békedíjat, mert nem érdemli meg.

Az orosz–ukrán háború során az unió a béke hírnöke helyett sok esetben a háborús uszítás szónoka lett. Szankciós politikája kudarcot vallott, nem sikerült diplomáciai úton közelebb hoznia a háború végét, és felelőtlenségével a konfliktus eszkalálódását, elhúzódását okozta.

Az uniós intézményrendszer a migrációs válság és a Covid-válság után ezt a problémát sem tudta megfelelően kezelni. Akik az unió tévedhetetlenségében hisznek és egy európai szuperállam eljövetelét várják, azoknak muszáj ráébredniük, hogy ha az unió nem segít, mert nem akar vagy mert képtelen rá, akkor a tagállamok szintjén kell kezelni a dolgokat. Ezért fontos, nélkülözhetetlen a tagállamok szuverenitásának a védelme, amelyért évek óta következetesen kiáll a magyar kormány. Le kell számolnunk azzal baloldal által sulykolt hazugsággal, hogy minden, ami tőlünk nyugatra történik, az jó, és minden, ami itthon, az rossz.

Hiszem, hogy nekem, nekünk feladatunk van. Hiába támad minket Brüsszel, a baloldal vagy a baloldali média, nemcsak a békét kell megőriznünk idehaza, hanem ezzel együtt a kultúránk alapját meghatározó kereszténységet is! Több évszázados idegen uralmat átélt, ezeréves országunk a bizonyíték arra, hogy a kereszténységnek igenis nemzetmegtartó ereje van! Szent István király olyan szilárd alapokra helyezte a magyar államot ezzel, amely biztosította nemzetünk, nyelvünk, kultúránk, magyar identitásunk fennmaradását a történelem viharaiban is. 

Jelen korunkban is olyan időket élünk, ahol szükség van egy iránytűre, amely a helyes irányt mutatja. Ez nem lehet pillanatnyi divat, múló szeszély vagy önző vágyak vezérelte, aktuálpolitikai érdekeknek megfelelően, futószalagon gyártott ideológia. A jó utat csakis az igaz hit, az erkölcsösség, a tisztesség és a szeretet tudja megvilágítani. Egy társadalom addig létezhet, ameddig fenn tudja tartani a hitét. Hit nélkül minden csak egy céltalan és tartalom nélküli bolyongás.

 

Forrás: magyarnemzet.hu